Ugrás a lényegre

Sávkorlát túlforgalom esetén

· 2 perc olvasmány

Mint azt említettük néhány hónapja, a feltöltési korlát túllépéséért járó szankciót szeretnénk az eddigi kitiltásról sávszélesség korlátozásra módosítani. Akkor 1-2 hetet jósoltunk a bevezetésre, azonban előre nem látott technikai nehézségek miatt ez egészen mostanáig csúszott.

Most azonban elkészültünk az új rendszerrel, így tesztüzemben elindítjuk. Ezzel együtt a régi tiltórendszert hatályon kívül helyeztük.

Az új rendszerről: ha valaki túllépi a négy napos feltöltési korlátot (32 gigabyte), akkor egy héten keresztül korlátozzuk az elérhető sávszélességét (a lefele és a felfele irányt is). A maximálissebességek a következőképp alakulnak csökkenő sorrendben: 25 Mbit/s, 10 Mbit/s, 5 Mbit/s, 2 Mbit/s, 1 Mbit/s, 512 kbit/s, 256 kbit/s, 128 kbit/s. Ezek tehát maximális sebességek és az adott zónában levők között megoszlanak, azaz ha mondjuk 2 ember van a 10 Mbit/s sebességű zónában, akkor ők osztoznak a 10 Mbit/s sávszélességen. Ha valaki az alatt forgalmaz túl, hogy valamelyik zónában van, akkor automatikusan az eggyel lentebb találhatóba kerül és újraindul az egy hete.

Mivel az utóbbi időben jó néhány többszörös kitiltás volt, illetve az új rendszer még nem feltétlenül száz százalékosan megbízható, no meg a karácsony a szeretet és megbocsájtás ünnepe, így az eddigi túlforgalom miatti tiltásokat semmisnek vesszük, a félévből (vizsgaidőszakból) hátralevő néhány hetet mindenki tiszta lappal kezdi.

Kérdés, probléma esetén adjatok fel ticketet a szokott helyen.