Ugrás a lényegre

Megújult DNS szolgáltatás

· Egy perc olvasmány

Közel fél éves munka után elkészült az új DNS szerverünk. A régi rendszer adott időnként egy szöveges fájlba generálta le a rekordokat, ami mára kényelmetlenné és bonyolultá vált. Az új rendszer már teljesen adatbázis orientált, így a megoldásunk jelentősen felgyorsult és egyszerűsödött.

A béta tesztelés már elkezdődött, az alábbi IP cím beállításával lehet csatlakozni hozzá: 152.66.209.126

Az adatbázis alapú megoldás előnye, hogy az újonnan regisztrált nevek szinte azonnal láthatóvá válnak a DNS-ben. Mivel a PowerDNS egyedi adatbázis sémát használ és a saját, hálózat menedzsmenthez használt sémánk jelentősen különbözik, így szükség

volt a két séma közötti kapcsolat megteremtésére is. Ezen kívül a rekordokat tartalmazó view előállítása igen költséges művelet, így egy materializált view használata mellett döntöttünk. Ennek lényege, hogy a view tartalma a legelső lekérdezéskor generálódik majd eltárolásra kerül, a további lekérdezések pedig ebből a tárolt adathalmazból dolgoznak. Így sikerült a több mint egy másodperces lekérdezéseket néhány milliszekundumra csökkentenünk.

Az új megoldásunk egyben megnyitja az utat további fejlesztések irányába is (pl. DNSSEC).

Ha hibát tapasztaltok, vagy van valamilyen ötletetek, kérjük a https://support.sch.bme.hu oldalunkon adjatok fel ticketet.