Ugrás a lényegre

Egy jó hír meg sok rossz

· 2 perc olvasmány

Üdvözlet mindenkinek több mint egy hetes leállás után ismét itt az oldalon.

Kezdenénk a jó hírrel: kb. 6 órás munka árán kis részben sikerült visszaállítani a normál működést, így az egyik webszerverünket el tudtuk indítani. Ennek köszönhetően elérhető a wiki-old, így azokat az anyagokat is használtathatjátok amik nem lettek még átmásolva az új wikire (itt szeretnénk megjegyezni, mert úgy tűnik nem nyilvánvaló: a Kir-Dev és a HAT az elavult anyagok nagy száma miatt nem végez automatikus migrálást, a szükséges fájlokat nektek kell áttenni az új wikire – majd ha megy a VIR). Emellett a salgó nagy részét is újra üzembe helyeztük.

És akkor a feketeleves.

Előre leszögeznénk hogy a KSZK-nak a klímacsere kapcsán felmerültekkel kapcsolatban vajmi kevés beleszólása van, a teljes folyamatot a Kollégiumi Bizottság és a Schönherz Telekom intézi. Mi a saját – kapcsolódó – részünkkel már rég elkészültünk, sokszor hajnali 3-4-ig dolgozva, így innentől kezdve egyáltalán nem rajtunk múlik a dolog.

A helyzet jelenleg a következő:

  • május 3-ára (péntek) befejezték a klímaszerelők a klíma kiépítését. Ekkor derült ki (legalábbis számunkra) hogy a korábbi klíma egy fázison volt bekötve, viszont az új 3 fázist igényelne. Az áramhálózathoz csak az üzemeltetés (Primogen FM) nyúlhat, így a Schönherz Telekom kért egy árajánlatot. Az üzemeltetés csak hétfőre tudta vállalni ennek elkészítését.
  • május 6-án (hétfő) délután az üzemeltetés karbantartója felmérte az elvégzendő munkát. Ezután az üzemeltetés megtette az árajánlatot a szerelésre, ezt a Telekom elfogadta. Az Primogen FM-nek az üzemeltetői szerződés értelmében 4 munkanapja van elvégezni a megrendelt munkát, így okunk van azt feltételezni hogy csak pénteken (május 10.) várható a kismegszakító cseréje. Mivel ez előfeltétele a nagy teljesítményű, szerverek feletti klíma indításának, így ennél korábban a szerverek sem kapcsolhatóak be.

Jelenleg itt tart a dolog. Ahogy korábban írtuk a KSZK-nak nincs beleszólása ezekbe a folyamatokba, így nem technikai jellegű kérdéseitekkel, illetve javaslataitokkal a Kollégiumi Bizottságot és a Schönherz Telekomot keressétek.

Megértéseteket köszönjük,

KSZK