Ugrás a lényegre

Ismét elérhető a Windowsos VPN szolgáltatásunk

· Egy perc olvasmány

Hosszú idő után ismét van stablian működő Windowsos VPN szerverünk. A régi már egy ideje olyan hibákat produkált, aminek az okát nem sikerült kideríteni, és közben a rajta futó szoftverek is elavultak. Így egy teljesen új szerver telepítése és konfigurálása melett döntöttünk. Néhány nap konfigolás eredményeként kaptunk egy működő VPN szervert, melyet aztán hosszas tesztelés követett. Ezen tesztekből jött visszajelzéseket figyelembe véve javítottuk a felmerült hibákat, de most már mondhatjuk azt, hogy ismét van egy stabil, Windows alól a beépített klienssel használható VPN szolgáltatásunk.

Mi az a VPN?

A VPN segítségével az egyetemi hálózatot elérheted távolról úgy, mintha a belső hálózaton lennél te is, így könnyedén elérheted a belső egyetemi erőforrásokat. A szolgáltatás igénybevételéhez SCH Account szükséges.

Hogyan működik a VPN?

A VPN felépít egy titkosított csatornát a géped és a VPN szerver között, és ennek a csatornának a végére kapsz egy schönherzes IP címet, amivel gyakorlatilag minden gép számára egy belső gépként látszol, tehát eléred az összes, Házon belüli szolgáltatást, amik IP szinten vannak korlátozva.

Milyen oldalakat érek el vele?

A VPN-en keresztül csak a Műegyetemi gépeket (152.66..) tudod elérni, tehát nem fogod tudni az összes forgalmadat ezen keresztül bonyolítani.

Beállítási segédletet itt találsz!