Author Archives: Schulcz Ferenc

Salgópályázat – 2019 tavasz

Ismét pályázni lehet a KSZK villanykarosoknak nyújtott szerverhoszting szolgáltatására, mely ideális szakdolgozathoz, diplomamunkához vagy egyéb kutatás/fejlesztéshez szükséges szerver működtetéséhez.

 
Jelenleg 32 salgópolcos helyre, valamint 32U-nyi rackszekrényes helyre lehet pályázni. Az elhelyezett szervereket két, összesen több mint 36kW-os berendezés hűti. Indokolt esetben kérhető gigabites hálózati csatlakozási pont.

Az elhelyezés ingyenes, csak egy hálóreget kell csinálni, a külsős pályázóknak szükségük van kollégista felelősségvállalóra.
A kollégiumi internet jelenlegi bizonytalan jogi helyzetéből kifolyólag elképzelhető, hogy a félév közben egy újabb hálóreg-időszak ki lesz írva, ebben az esetben nem kell újra pályázni, csak egy újabb hálóreget regelni.

Pályázat leadása

Szabályzat

A szabályzatban újdonság, hogy készült egy egységes matrica minta, amivel fel kell matricázni a gépeket lehetőleg az előlapjukon. Ezt ezen a linken éritek el.
Fontos változás még, hogy az összes szervergépen kötelezővé vált az LLDP szolgáltatás futtatása, és azon keresztül legalább a szerver hosztnevének hirdetése.

Rackelhető gépet rack sín hiányában nem tudunk elhelyezni.

A pályázatok elbírálása folyamatos, legfeljebb egy hét feldolgozási idővel.

Eredményhirdetés:

– A pályázók a pályázatuk pozitív elbírálását követően, előzetes egyeztetés után helyezhetik el gépeiket a polcon, és ekkortól csinálhatnak hálóreget a megfelelő hálózatba.

– Kontakt személy: Torma Kristóf torma.kristof@kszk.bme.hu

Klímát kapott a KSZK

Szerdán megérkezett a régóta várt Toshiba Digital Inverter R410A típusú csereklímánk. A berendezésre a szerverteremben, a salgópolc fölött volt szükség, a közel egy éve tönkrement eszköz helyettesítésére. A beltéri egység a salgó fölé került, míg a kültéri a Schönherz szoknyájának tetejére lett feldaruzva.

A régi klíma ledaruzása

A KSZK-s szerverteremben általában két klímaberendezés működik: egyik a salgót, a másik pedig a rackszekrényeket hivatott hűteni, így a helység stabil hőmérsékletét összesen kb. 10+20 kW össz-hűtőteljesítménnyel tartjuk fent. Ez a redundancia teszi lehetővé, hogy az egyik berendezés meghibásodásának esetén is a kritikus szolgáltatásokat (levelezés, VMware, levelezőlisták, AuthSCH, stb.) nyújtó szervereink károsodás nélkül üzemelni tudjanak.

Köszönjük a Kollégiumi Bizottság beszerzésben nyújtott segítségét, különösen Parragh Viktornak és Szodfridt Gergelynek!

Lezárult a 2018-as KSZKépzés

Május 14-én lezártuk az ezévi újoncképzésünket. Az érdeklődők egy kilenc alkalomból álló tanfolyamon vehettek részt, ahol elméleti és gyakorlati tudást szereztek a virtualizációról, a mobilalkalmazás-fejlesztésről, a hálózatbiztonságról és sok egyéb területről.

A képződők éppen a képzést befejező dolgozatot írják.

A képzés végén mindenkinek meg kellett írnia egy 60 kérdésből álló tesztet, amiben szerepeltek szakmai és közösségi kérdések is.  Akik ezt sikeresen teljesítették, azok mostantól hivatalosan is újoncaink, részt vehetnek az általuk választott KSZK-s körök életében, és dolgozhatnak az őket érdeklő projekteken.

Gratulálunk nekik!