WebTeam

Kik vagyunk mi, és mit csinálunk?WebTeam logo v2

A WebTeam a KSZK webfejlesztéssel foglalkozó csapata. Két fő irányvonalunk van, melyek közül a PHP a meghatározó, de ezen kívül ASP.NET alapú technológiákat is használunk: többek között Kohana, Symfony, Symfony2, ASP.NET MVC3, Orchard rendszerekkel foglalkozunk.

A csapatunk alapvetően projektszervezésű. A szakmai tudáson kívül a projektmunka során tapasztalatokat szerezhetsz a projektmenedzsment valamint a csapatmunka terén, és olyan ismereteket sajátíthatsz el, mint a verziókezelés vagy az issue tracking.

Mint a KSZK egyik legaktívabb csoportja rendszeresen részt veszünk a KSZK közösségi eseményein (tábor, mozi, LAN-party, sörözés), ezen kívül magunk is rendezünk túrákat és workshopokat.

Újoncként Te is részt vehetsz a tanfolyamainkon és a tanulóprojektjeinkben, ahol tapasztalt előadóinktól gyakorlatban használható tudást szerezhetsz. Kezdőknek és a témában jártasak számára is tudunk megfelelő kihívásokat biztosítani, hiszen nálunk megvalósíthatod a saját ötleteidet is, ehhez szakmai segítséget, és erőforrásokat nyújtunk (például szervert).

A teljesség igénye nélkül a következőekkel foglalkozunk: Symfony, Kohana,  Smarty, B2Evo, Redmine, SVN, Mercurial, Git, Team Foundation Server, Eclipse, NetBeans, Visual Studio, PHP, ASP.NET, JQuery, JavaScript.

Referenciáink

Kiemelt projektjeink

  • Local Heroes könyvtár
  • badge.sch (KSZK-s achievement rendszer)
  • FTP Search

Projectjeink

Tagjaink

NévBecenévBetöltött poszt
Cseppentő LajosCsepiújonc
Dolgos DánielDanitag
Heisenberger ViktorVikóvolt Game-Dev vezető
Horváth Gergelyhgj, OttóCoder Team vezető
Kiss BalázsBalázsújonc
Korom-Vellás JuditJudittag
Maksa VinceVinsgazdaságis, volt WebTeam vezető
Nádudvari TamásTomiújonc
Papp KrisztiánKrisztag
Popovics JánosJanitag
Pődör IstvánPistiWebTeam vezető
Sznyida RóbertRobitag
Szél PéterPetivolt WebTeam vezető
Szűcs TamásTomiújonc
Teveli LászlóTevetag
Tóth ZsoltUngorisztag
A KSZK jelenleg felvett, és aktív tagjai.

Elérhetőségek, gyűlések


Csoportvezető: Pődör István (elmerenges_AT_gmail.com)
Gyűlések: minden szerdán 18:00 a szakkoli irodában